A tél bűvöletében

Néha elfelejtem, hogy a tél nem fog örökké tartani.
A szívem belenyugszik abba, hogy reggel és este a sötét terhét viszi.
Nem baj, hogy a földhöz odafagy a kezem,
S nem baj, hogy a lelkem is kopog már bennem.
Megtanulom járni a sötét világot, s szépen lassan részévé válok.

Back To Top